Angliai Cégalapítás

 

Az angol cégalapítás szakértője

 

Egy stabil pont az ismeretlenben

 

Tisztelettel köszöntöm Önt!

Amikor öt évvel ezelőtt Angliába érkeztem új reményekkel és elképzelésekkel a tarsolyomban az első dolgom az volt, hogy keresek valakit, aki stabil pont a gazdaság, a cégügyek és a helyi cégalapítás ügyeinek intézésben.  Sok emberrel akadtam össze, akik rendelkeztek ugyan a szükséges információkkal, de csak csillagászati összegekért osztották volna meg velem. Sok fáradságomba került, amire elegendő tapasztalatot szereztem az angol cégalapítás, adóügyek, könyvelési, banki és egyéb területeken. Olyan kapcsolatokra és tudásra tettem szert, amelyet nem akartam magamnak sem megtartani, sem csillagászati összegért eladni. Megalapítottam Netnor Ltd. elnevezésű cégemet, amely teljes körű szolgáltatást és tanácsadást nyújt minden honfitársamnak, aki Angliában szeretne céget alapítani. Természetesen nagyon sok adat van, amely elengedhetetlen egy vállalkozáshoz, s amelyek közül néhányat azonnal megosztok Önnel.

Néhány információt fontosnak tartok a döntéshez:

Azt mindenki tudja, hogy Magyarországon mennyire komplikált egy cég létrehozása és fenntartása,nem beszélve arról, ami azután jön...

Angliában viszont mindez egyáltalán nem ennyire bonyolult, nem állítanak akadályokat a cégek elé, hanem engedik fejlődni, és érvényesülni a piacon. Segítik minden információval, ugyanis az ő érdeküknek is tekintik, hogy egy cég nyereséget termeljen, és így legyen miből adóznia ami 21% évi 300.000 Gbp-ig (cc.90.000.000 Ft)

Az Angliában bejegyzett LTD-knek kettő alapvető követelménynek kell megfelelniük:

 

 

1.  A tevékenységének megfelelő iroda vagy telephely.

 

 

2.  Angliai bankszámla.

 

 

Cégünk mind a kettőt tudja biztosítani Önnek. A bankszámlát nem mi adjuk, de segítünk annak megnyitásában.

 

 

Hogyan történik az ügyintézés?

 

Ha Ön úgy döntött, hogy szüksége van egy Angol LTD-re, keressen meg minket elérhetőségeinken! Az első konzultáció alkalmával leellenőrizzük és lefoglaljuk Önnek a cég nevét, ha az még szabad, ha viszont már foglalt,akkor keresünk Önnek olyat amelyik még nincs a rendszerben. Ezt követően küldünk Önnek egy számlát az alapítás és az első éves irodai szolgáltatás díjáráról, ez utóbbit csak abban az esetben, ha külön igényli, mivel lehet hogy Ön már rendelkezik megfelelő telephelyel/irodával Angliában. Be tudjuk jegyezni az Ön cégét bármilyen angliai címre. Ha a szolgáltatás díjában és fizetési módjában megegyeztünk, a lehető legrövidebb időn belül regisztráljuk az Ön cégét, amely akár még azon a napon, de átlagosan 1 munkanapon belül el is készül. Így az Ön angol cége megkezdheti a tevékenységet az EU területén bárhol.

 

Személyesen is ki kell menni Angliába?

A cégalapításhoz kiutazás NEM szükséges, és NINCS szükség semmilyen igazolványra sem.

 

Szükséges adatok:  alapító(k), igazgató(k) adataiból: név, lakcím, születési idő.

 

Angol cég alapításakor mennyi alaptőkét kell bemutatni?

 

Semennyit. Nulla fonttal lehet alapítani céget. Ajánlott a 100GBP mint nyitó tőke betétele a bankszámlanyitáskor annak érdekében, hogy a 100% os részvények meglegyenek amelynek 1Gbp darabja, de nem kötelező, ez az összeg az év végi zárásnál visszavehető, Az alapító okiratba belekerül a 100Gbp, de ez Önnél is lehet, nem kell bemutatni sehol sem. Természetesen ennél nagyobb összeggel is lehet alapítani a céget.

 

Hogy zajlik pontosan a bankszámlanyitás, és mennyi időt vesz igénybe?

 

A cég alapításától számítva másnapra, vagy azután tetszőlegesen amikor Önnek és a bankárnak is megfelel-, kérhető időpont a bankba, ahol a bankár megnyitja a cég bankszámláját, amelyhez az előzetesen már egyeztetett időpontra kikell utazni, és elmenni a bankba, ahol Önnek alá  kell irnia a banki szerződést. Minden esetben a cég igazgatója nyitja a számlát a cégének, akinek nem  szükséges azonosnak lenni a cég tulajdonosával.

A bankszámlát  ajánlott megnyitni az első 1-2 hónapban, de az első Év végéig halasztható, viszont  a forgalomhoz szüksége lesz rá.

 

Abban az esetben, ha cégünket bízza meg az igazgatói poszt ellátásával, akkor Önnek nem kell személyesen Angliába utaznia. Ebben az esetben felszámolunk külön bankszámlanyitási díjat.

 

Kedvezményes induló csomag a banknál: az első 1,5 év ingyenes bankszámlavezetés, majd átlagosan minimum 10£/hó, de forgalomfüggően emelkedhet. (Eddigi ügyfeleink kaptak számlanyitáskor 1000-2000-3000£-os azaz közel 1.000.000 Ft-os hitelkártyát, amennyiben igényt tartanak rá, és a bank megítélte, ez a számla nyitásakor azonnal elválik, hogy valaki kap vagy nem, erre semmilyen garanciát nem tudunk vállalni, ez a bank felelőssége.)

 

Mikor lesz adószámom?

 

A cég regisztráció után általában 2 héten belül megérkezik az angol adószám.

A céggel a regisztrálás napjától azonnal lehet áfa mentes tevékenységet végezni, ha valakinek  viszont szüksége van EU-s, adószámra az további ügyintézést igényel, ami eltarthat 1- 4 hónapig is, és angliai bankszámla szükséges hozzá.

 

"Könyvelés és adók Angliában"  alap adatok:

Ha elkészült az angol cége, akkor kezdje meg tevékenységét, és termeljen profitot!  Az alapítástól számított 1 év múlva fogja zárni az első kereskedelmi évét, és attól számítva további 6 hónapja marad, hogy beadja adóbevallását papíron, vagy 9 hónapig online.

 

 

Fizetendő Társasági adó:

- A nyereség után évi 300.000 Gbp (cc 90.000.000 Ft) ig :  21%

- 300.000GBP- 1.000.000GBP- ig (90 millótól 300 millió forintig) :  28%

Nincs más fizetendő adónem  a cégek részére.

 

 

Cégalapítás díja a Netnor ügyintézésében: 250Gbp (1x díj)

 

  • Mit tartalmaz ez a díj?:


- A cég nevének lefoglalását.

- A cég beregisztrálását a cégbíróságon (Companies House).

- Részvények elkészítése és átadása a tulajdonos(ok) részére.

- Online regisztráció Companies House Webfilling szolgáltatásába.

- Cégalapítási papírok továbbítása az ügyfélnek e-mailben PDF formátumban.

- HMRC-től (adóhivatal) adószám igénylése a cég részére.

- EU adószám igénylése, szükség esetén.

- 2 óra konzultáció az ügyféllel a Ltd ügyeiről.

- Könyvelő ajánlása, közvetítése.

- Időpont egyeztetés bankszámlanyitáshoz.

- Székhely biztosítása. (Éves díj ellenében.)

  •  

Iroda/telephely/postacím biztosítása a Netnor ügyintézésben: £150/ év.

Mit tartalmaz ez a díj?:

- A postán érkező levelek továbbítása e-mailen keresztül PDF formátumban az ügyfél által megadott e-mail címre.

- Kibontás nélküli tárolás is megoldható az ügyfél külön kérésére.

- Levelek továbbítása 5£/ alkalom + postaköltség.

 

Mennyibe kerül a cégem fenntartása évente?


Iroda/telephely/posta cim : 150Ł / év
CompanieHouse Regisztrációs Díj: 15Ł /év 

összesen: 165Ł / év (cc 50.000Ft)

 

Bankszámlanyitás intézése ingyenes, (kivételt képez, ha cégünk az igazgató).

 

 

- Számos részlet és az angol rendszer teljes megértésének elmagyarázása érdekében keressen minket elérhetőségeinken!

 

 

Elérhetőek vagyunk minden munkanap Angliában magyar idő szerint 10:00 - 21:00 óra közt az alábbi elérhetőségeinken:

 

Mobil: +44 78 325 24 225

Fax: +44 1342 328 317

Skype: netnor.ltd

Skype Me™!

emailben: info@netnor.co.uk

 

 

www.kingoffice.co.uk www.netnor.co.uk www.hunshop.co.uk 

 

Tisztelettel:

 

Laczkó Gyula

Ügyvezető igazgató

Netnor Ltd.